Jégről mentési gyakorlat

Jégről mentési gyakorlat. Naszály Mentőcsoport.

Január utolsó hetének elején kaptunk egy telefont a váci tűzoltó parancsnokságról, hogy a megfelelően hideg időjárásnak köszönhetően a hivatásosok jégről mentési gyakorlatot hajtanak végre, és a mentőcsoportot is szívesen látnák. Mi a csütörtöki napon tudtunk bekapcsolódni a gyakorlatba. Nem igazán tudtuk, hogy mire számítsunk, lévén még egyikünk sem találkozott ilyen helyzettel, feladattal. A gyakorlat a váci ligeti tónál került lebonyolításra.

Kivonulás
Kivonulás
Előkészületek
Előkészületek

Igazán szerencsések voltunk, mert ezen a napon nem csak feltételezett sérült mentésére nyílt lehetőség, hanem egy volt búvár tűzoltó segítségének köszönhetően még életszerűbb volt a szituáció.

Röviden arról miért is olyan fontos ez a gyakorlat?!

Ha valaki alatt beszakad a jég, a legnagyobb problémát a nagyon gyors kihűlés jelenti. Egy átlagos testalkatú ember néhány perc alatt teljesen ki tud hűlni, úgy, hogy már nem tudnak rajta segíteni. Emiatt rendkívül fontos, hogy a riasztás beérkezésétől minden a lehető leggördülékenyebben mennyen, és a lehető leggyorsabban ki tudják húzni a sérültet.

Megnyugtató volt látni, hogy a váci tűzoltók igazán felkészültek, és e-mellett kiváló felszereléssel is el vannak látva. A jégről mentés legfontosabb eszköze egy felfújható stég, mellyel könnyedén meg lehet közelíteni a bajbajutott személyt, valamit kiváló stabilitásának köszönhetően a mentő személyek valóban a mentési folyamatra tudnak koncentrálni.

Hogy is zajlott a gyakorlat?

Három mentést került végrehajtásra. Az első alaklommal, két tűzoltó ment be a sérültért, míg társaik a partról biztosították a mentő stéget. A második mentésnél a tűzoltó mellé csaptunk egyik tagja csatlakozott, majd a harmadik alkalomnál mi végeztük a bejutást, és a bajbajutott kiemelését.

A mentő stég előkészítése
A mentő stég előkészítése

 

Mentés előtti eligazítás
Mentés előtti eligazítás

 

Bajbajutott megközelítése, és mentése
Bajbajutott megközelítése és mentése

A mentés első lépése, hogy a stég segítségével bejussunk a mentendő személyhez. Ebben a fázisban nagy jelentősége van a jég vastagságának, amennyiben elbírja a stéget, akkor be lehet csúszni rajta, amennyiben nem, akkor csáklya és lapátok segítségével kell bejutni a lékhez. Ha sikerült elérni a személy, fel kell húzni a stégre, majd jelezni a parton lévőknek, hogy húzzanak ki, ez után kezdődhet meg a beteg ellátása.

Ez a gyakorlat is nagy élmény volt, és úgy érezzük sokat tanultunk belőle. Tudva, hogy mik okozhatják egy ilyen esetnél a legnagyobb problémát, jóval hatékonyabban tudnánk segíteni, és mind ezt úgy, hogy magunkat sem sodorjuk veszélybe.

Nézze meg a gyakoraton készült képeket!