Hírek 2/3

Elsősegélynyújtó verseny

Április 25-én részt vettünk a Vöröskereszt Megyei Elsősegély Nyújtó versenyén. A verseny vége, és az eredmény hirdetés között lehetett minket megtalálni a rendezvénynek helyszínt biztosító Madách Imre Gimnázium előtti füves területen. Ebben az időszakban próbáltuk bemutatni a mentőcsoport munkáját, és hogy szükség esetén milyen terepviszonyok között mozgunk. A bemutatóra készültünk néhány akadállyal, ami a terepadottságokat […]


Jégről mentési gyakorlat. Naszály Mentőcsoport.

Január utolsó hetének elején kaptunk egy telefont a váci tűzoltó parancsnokságról, hogy a megfelelően hideg időjárásnak köszönhetően a hivatásosok jégről mentési gyakorlatot hajtanak végre, és a mentőcsoportot is szívesen látnák. Mi a csütörtöki napon tudtunk bekapcsolódni a gyakorlatba. Nem igazán tudtuk, hogy mire számítsunk, lévén még egyikünk sem találkozott ilyen helyzettel, feladattal. A gyakorlat a váci ligeti […]




DSC01255-1024x768

Júliusban közös speciális mentési gyakorlaton vettünk részt a váci hivatásos tűzoltókkal. A feltételezés szerint a Násznép-barlangnál túrázó diák csoport egyik tagja bokasérülést szenvedett. A sérült megközelítése csak fentről egy meredek partfalon keresztül volt lehetséges. A riasztás beérkezése után a hivatásos szervek úgy ítélték meg, hogy a Naszály Mentőcsoport támogatását kérik. Mi két terepjáróval, és egy […]


Speciális mentő eszközök: quad

2013. november. 27-én hivatalosan is megalakult a Naszály Járási Mentőcsoport. A rendszerbeállító gyakorlat helyszíne a sződligeti Viktor Speciális Otthon volt. De hogy is jutott el a csoport idáig? A csapat a gödi Funnycar Tréning Kft, volt munkatársaiból, szakembereiből és a váci kórházban dolgozó orvosgárdából tevődik össze. A Mentőcsoport megalapításának gondolata, korábbi évek árvizeinek, és rendkívüli időjárási körülményeinek eredménye. […]


Üdvözlet!

naszalymento_hu_logo

Köszöntünk mindenkit a Naszály járási mentőcsoport hivatalos honlapján! Igyekszünk folyamatosan friss és érdekes információkkal jelentkezni, a mentőcsoport életéről. A legfrissebb információk mindig elérhetők lesznek facebook-on is, tehát érdemes minket ott is követni.